jún
30
Event Time: No time set / Event Location: Szent István park

Az idei nyár különleges képzőművészeti programja várja az érdeklődőket a Szent István Parkban június 30. és július 8. között .
Részletes program
MŰTEREM A TÉREN – Mű terem a téren – 2023. június 30. – július 8.
Immár negyedik alkalommal rendezzük meg ezt rendezvényt, amikor is városunkba fiatal képzőművészeti egyetemisták érkeznek és festenek közös témára képeket, közös tereken.
A tervezett témák Hajdúszoboszlóhoz és hagyományainkhoz kötődnek,de reflektálnak majd napi jó és rossz dolgainkra is.
Izgalmas lesz végig kísérni, hogyan jelenik meg mindez a jövő festőművészeinek vásznain.
Idén kb. 20 fiatalt várunk az egy hetesre tervezett táborunkba. Az egy hét alatt a fiatal művészek feltűnnek majd a város különböző
pontjain, a parkokban, a sétányon, a strandon, a Bocskai Múzeum udvarán, a közönség bármely helyszínen szabadon „besétálhat” a fiatal alkotók műtermébe, és betekintést nyerhet az alkotási folyamatba.

Ez évben is számos kiváló kulturális eseménnyel fogadjuk vendégeink városunkban, és persze programjaink a szoboszlóiaknak is szívből ajánljuk.
A MŰTEREM A TÉREN című rendezvényünk bátran nevezhetjük immár olyan egyedülálló hagyománynak, mely kiemelten a vizuális kultúra területére fókuszál fiatal képzőművészek közreműködésével.